Bezáratják az Aurórát, ők nem értenek egyet

Oszd meg másokkal!

Desktop
Auróra (forrás: jozsefvaros.hu)

A kerületi jegyző határozatot adott ki: ideiglenesen bezáratja az Aurórát, legfeljebb egy évre - írta az önkormányzat oldala. 

A rendőrség június 10-én tartott razziát a helyen, 15 vendéget állítottak elő, és kábítószer-birtoklás miatt indult eljárás. A szórakozóhely miatt több lakossági bejelentés is érkezett, és több civilszervezet is felszólalt ellenük - írta az önkormányzat oldala.

Még szerdán este tartott sajtótájékoztatót az Auróra, ahol közölték: fellebbeznek, jogorvoslattal élnek a döntés ellen, az eljárást jogszerűtlennek tartják - írta a 444.

A korábban meghirdetett programokat megtartják, de kereskedelmi tevékenységüket felfüggesztik, mert "nem akarnak jogsértő magatartást tanúsítani." 

Szerintük a Kert és a Kioszk bezárását külön kell kezelni, mert más indokokkal is záratták be. A külső helyszínnel az a probléma, hogy az ottani épület nagyobb, mint 20 négyzetméter, bár ezt az eddigi 16 ellenőrzés alkalmával nem említették - írja az oldal. 

Nem igaz a kábítószer terjesztésére vonatkozó vád, mert a razzia során talált mennyiség megfelel a statisztikai adatoknak, bármely budapesti szórakozóhelyen hasonló mértékben találnának kábítószert - mondták. 

Érdekesség, hogy a bezárásról szóló önkormányzati értesítés hamarabb jelent meg a PestiSrácokon, mint ahogy azt megkapták volna az Auróra üzemeltetői.

Az üzemeltetők szerint ez szoros együttműködést feltételez a rendőrség, az önkormányzat és a PestiSrácok újságírói közt - írta a 444.

Szerdán 10 órától Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot tart a VIII. kerületi Rendőrkapitányság a Polgármesteri Hivatal III. emeleti nagytermében, az Auróráért pedig tüntetést szerveznek fél 10-re, a hivatal elé.

 

Címkék: 
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek