Herczku Ágnes és Nikola Parov - koncert

Programot feltöltötte:
ittlakunk.hu

Oszd meg másokkal!

Desktop

Ha világzenéről illetve a folklórról van szó, Herczku Ágnes és Nikola Parov megkerülhetetlen személyiségei a műfajnak.
Nikola már fiatal pályakezdőként, az 1980-as évek elején elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. A ZSARÁTNOK együttes alapítójaként és virtuóz szólistájaként itthon és külföldön is óriási népszerűségre és elismerésre tett szert. Ennek köszönhetően lett a RIVERDANCE Orchestra alapítója és frontembere. A világhírű RIVERDANCE SHOW-val évekig turnézott, majd hazatérve 2000-ben megírta a Magyar Állami Népi Együttes számára a mai napig teltházzal játszott NAPLEGENDA című táncprodukció zenéjét, amiért Fonogram-díjat kapott.
A Liszt-díjas Herczku Ágnest kivételes tehetsége, ugyanakkor fogékonysága más, fúziós és kortárs zenei műfajok iránt, a legkeresettebb és legelismertebb hazai népdalénekessé tette. Megszámlálhatatlan kiadvány és produkció fűződik a nevéhez, amelyet a szakma többek között háromszoros eMeRTon-díjjal, Kodály- és Bartók-díjjal ismert el. Tizennégy évig a Magyar Állami Népi Együttes szólistája volt.
Műsorukban a magyar és kelet-európai hagyományos népzene a zeneileg tágabb érdeklődésű közönség számára is hozzáférhetővé válik, korszerű zenei gondolkodásuknak és a multiinstrumentalista Nikola gazdag hangszereléseinek köszönhetően.

Regisztráció: nemadomfel.regisztracio@gmail.com

Címkék: 
A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek