Magyar Nemzeti Múzeum: heti helytörténet

A gyűjteménynek, melyet gróf Széchényi Ferenc (1754–1820) 1802. november 25-én adományozott a nemzetnek, csak 45 év elmúltával jutott saját épület. Addigra már több helyre is volt szükség, a gyűjtemény többek között Pyrker egri érsek képtárával, Festetics Julianna ásványgyűjteményével bővült. A Nemzeti Múzeum, Pollack Mihály fő műve Pest káposztáskertjeinek és tehénistállóinak tőszomszédságában, tízévi építés után, 1847 júniusában nyílt meg. Több mint 100 méter hosszú és 70 méter széles, főpárkányának magassága 24 méter. Kupolája a római Pantheon kicsinyített mása, azzal a különbséggel, hogy felül nem nyitott. Római stílusú, nyolcoszlopos portikusz díszíti, ehhez vezet fel a méltóságteljes lépcső. A timpanon szobrai Raffaele Monti, a Milánóból ideiglenesen Pestre költözött olasz szobrász munkái. A Pollack megadta program szerint középen Pannónia allegorikus nőalakja ül, mindkét kezében babérkoszorúval, jobbról a tudomány és a művészet, balról a történelem és a hírnév megszemélyesítője fogja közre. A jobb szélen fekvő alak a Dunát, a bal szélső a Drávát jeleníti meg. Megnyitásakor az épület, az intézmény jóval több volt, mint egy múzeum. Itt működött a Magyar Tudományos Akadémia, az írókat tömörítő Kisfaludy Társaság, koncerteket, sőt olykor terménykiállításokat is rendeztek az épületben vagy körülötte, s mivel akkor még nem volt bekerítve, a múzeumba igyekvő szakembereknek és látogatóknak gyakran elkóborolt jószágokat kellett kerülgetniük.

A múzeum területe jelenleg csaknem 8000 négyzetméter. Rövidesen jelentős terekkel bővül – lefelé; már elkészült a földszinti kiszolgálótér és a déli udvar alatti lapidárium. Előbb-utóbb szeretnék lefedni az udvart is.

A múzeum roppant alapos (de igen lassú) felújítása 1994-ben gyorsult fel, hogy a millecentenárium évére elkészülhessen az új, Magyarország története című állandó kiállítás.

 1893 után (forrás: fortepan.hu (82548))

Az 1996-ban megnyílt tárlat kedvéért mindenképpen érdemes egy egész napra (vagy inkább két fél napra) visszajönni, és mélyre merülni a magyar történelemben. A kiállítás lefegyverzően áttekinthető és elegáns, valahol félúton a régimódi, tárgyközpontú bemutatók és a modern, látogatóbarát, a dolgok felszíne mögé tekintő tárlatok között.

Ahogyan a 20. század felé közeledünk, egyre bőségesebb az anyag, és egyre több berendezett enteriőrrel találkozunk. És egyre több az életmódtörténeti adalék is. Hiszen az mindenkit érdekel, hogyan éltek eleink. Bájos „apróság” a 19. századi teremben kiállított „termékbemutató”: falraakasztott táblán egy csavargyár összes gyártmánya, nagy szeretettel elrendezve. Mintha azt mondaná egy munkás: „Ide nézzetek! Mi mindent tudtunk!” A 20. századi kiállítást eredetileg ideiglenesnek gondolták a rendezők, hiszen a közelmúlt megítélése még nem ülepedett le. Sok szakmai bírálat érte, mégse változtattak rajta.

A földszinti, erre a célra kialakított szuperbiztos teremben már hiába keressük a koronát, 2000. január 1-je óta a karddal és az országalmával együtt az Országházban látható. Mindössze a koronázási palást maradt itt; az a tárgy, ami valóban Szent István korában készült, és talán érintette is a nagy király vállát. Ami biztos, arról az eredetileg miseruhának szánt palást latin felirata tanúskodik: Ez a casula Szűz Máriának Fejérváron lévő egyháza számára készült és adatott Krisztus megtestesülésének 1031. évében, a XIV. indikcióban (a 15 éves adóidőszak 14. évében – A szerk.)István király és Gizella királyné által. A viszontagságos sorsú Szent Korona (és a többi koronázási jelvény), mint tudjuk, a kora középkorból származik, de alighanem még részben sem azonos azzal, amelyet 1000-ben helyeztek az államalapító I. (Szent) István király fejére.

 1959 (forrás: fortepan.hu)

Az 1848-as forradalom első napjának, március 15-ének fontos színtere volt a Nemzeti Múzeum. Ide özönlöttek a tüntetők, s itt hallgatták meg huszonéves vezéreik, a márciusi ifjak beszédeit. Bár a kollektív emlékezet így tartja, bizonyosra vehetjük, hogy a csepergő esőben ernyőt szorongató hallgatóknak Petőfi nem mondta el itt a Nemzeti dalt. A nap jelentőségét nem mindenki ismerte fel, az igazgató például ezt írta a naplójába: „Mindenféle csőcselék kravált csapott, így munkám meggátoltatván hazamentem.” Ellenben A Pál utcai fiúk jártak itt, a híres einstandjelenet helyszíne a múzeum lépcsője, pontosabban a fal és a lépcső közötti széles tér.

Magyarországon kívül csak Olaszországban ismeri e könyvet minden középkorú vagy annál idősebb ember. Ennek ékes bizonyítéka, hogy amikor az 1990-es évek elején Giovanni Spadolini, az olasz szenátus elnöke Magyarországon járt, egy sajtótájékoztatóra, melyen én is jelen voltam, a vendég félórás késéssel érkezett. „Bocsássanak meg – mentegetőzött –, egy kérésemre külön beiktatott program miatt késtem. Meg akartam nézni a Nemzeti Múzeum lépcsőjét, ahol a híres einstand zajlott le.”

A koronaékszerek elvitele után nagy gondban volt a Nemzeti Múzeum, mi legyen az a nézőcsalogató kiállítása, ami kikerülhetetlen célponttá teszi majd az igényes turisták körében.

Forrás: Török András: Budapest könyv. A könyv megvásárolható a borítóra kattintással.